Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korábban érkezett az EKB-vélemény - már jövő héten elfogadhatják a jegybanktörvényt

Miután megérkezett az Európai Központi Bank (EKB) pozitív véleménye a jegybanktörvény módosításáról, az Országgyűlés már a jövő héten elfogadhatja azt, így megkezdődhetnek a hivatalos hiteltárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-nek.


Dátum: 2012-06-29 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182302
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:26.032709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\nAz eredeti tervek szerint július 12-én került volna sor a jegybanktörvény módosítását lezáró végszavazásra, de mivel pénteken hivatalosan is megkapta a kormány az EKB pozitív véleményét, amit csak július elejére várt, így a végszavazás már a jövő hét közepén megtörténhet - közölte a tárca nélküli miniszter.', 'Varga Mihály idézte az EKB véleményét, miszerint a tervezett módosítások arra utalnak, hogy a magyar kormány készen áll az MNB intézményi függetlenségének tiszteletben tartására, a törvényjavaslat rendezi a korábbi aggályokat.', '"Most már csak a naptárak és a repülőjegyek egyeztetésén múlik, hogy mikor kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások" - fogalmazott a miniszter, aki úgy véli, hogy az augusztusi szabadságokat is figyelembe véve október közepére megszülethet a hitelmegállapodás, amelynek várható összege a piac által is kívánatosnak tartott 15 milliárd euró lehet. Az összeggel kapcsolatban megjegyezte: ha túl kicsi a hitel, akkor komolytalannak minősíthetik, ha viszont túl nagy, akkor téves következtetések adódhatnak az ország állapotára vonatkozóan.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Arra a kérdésre, hogy a kormány által kért elővigyázatossági hitelről, vagy a piac által várt készenléti hitelről kezdődnek-e a tárgyalások, Varga Mihály azt mondta, hogy a kormány továbbra is elővigyázatossági hitelkeretről kíván megállapodni. De az asztal másik oldalán ülő két tárgyalóféltől, az EU/IMF párostól is függ, hogy a hitelmegállapodás milyen tartalommal töltődjön meg, így\xa0\xa0"nyitottak vagyunk a partnerek javaslatának meghallgatására, hogy milyen típusú legyen a hitel" - tette hozzá.']

Kapcsolódó elemek