Vöröscsillag-per: a pártok állják a kártérítés összegét!
Az igazságügyi miniszter azt kezdeményezi, ne csak a Munkáspárt 2006 korábbi elnökének megítélt kártérítés összegét vonják le a pártok költségvetési támogatásából, hanem a jövőben mindig a pártoknak kelljen állniuk a kártérítést, ha Magyarországot az európai emberi jogi bíróság elmarasztalja az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáért.
Dátum: 2012-06-29 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:27.468036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor pénteken nyújtott be módosító javaslatot ahhoz a határozati javaslathoz, amelynek elfogadásával az Országgyűlés rögzítené, hogy nem ért egyet a strasbourgi bíróságnak a Fratanolo kontra Magyarország ügyben hozott ítéletével és a büntető törvénykönyv módosításával.
Az említett ítélet arra kötelezte az államot, hogy június 8-ig fizessen kártérítést a vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 korábbi elnökének. A márciusban véglegessé vált ítélet szerint a pervesztes magyar államnak négyezer euró kártérítést és kétezer-négyszáz euró perköltséget kell megfizetnie.
A történet előzménye, hogy a politikus 2004. május 1-jei pécsi szakszervezeti rendezvényen a zakója hajtókáján egy nagyjából két centiméter átmérőjű, ötágú vörös csillaggal vonult fel, majd nyilatkozott a helyi televíziónak, így a jelképet a nézők is láthatták. Emiatt 2007-ben büntetőeljárás indult ellene, és megrovásban részesítették. Ő azonban a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, és az - a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogának megsértése miatt - jogsértőnek minősítette elítélését.
Korábban a parlament támogatta két kormánypárti képviselő, a fideszes Vas Imre és a KDNP-s Vejkey Imre módosító javaslatát, amely azt kezdeményezte: a pártok költségvetési támogatásából fizettessék ki a magyar államra a strasbourgi vöröscsillag-perben kirótt kártérítést és perköltséget.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter most ezen változtatna úgy, hogy ne csak az adott ügyben kiszabott kártérítést terheljék a pártokra, hanem a jövőben is minden olyan esetben a pártok költségvetési támogatását csökkentsék, amikor az emberi jogi bíróság elmarasztalja Magyarországot az önkényuralmi jelképek használatának tiltása miatt.