A kormány segíteni akar a mélyszegénységben élőknek
A kormány segíteni akar a mélyszegénységben élőknek, hogy kitörhessenek kilátástalannak tűnő helyzetükből - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere pénteken Miskolcon.
Dátum: 2012-06-29 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:29.329346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA kidolgozott intézkedések a tanulási, munkavállalási és lakhatási feltételek javítását, az egészségügyi ellátáshoz való jobb hozzáférést tartalmazzák - mondta sajtótájékoztatóján Balog Zoltán.\xa0A mélyszegénység romákat és nem romákat egyaránt érint a vidéki Magyarországon. Ha megkezdődnek ezek a programok, két-három év múlva már lényegesen javulhat a mélyszegénységben élők helyzete - fűzte hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Kitért arra is, hogy ma már csaknem 200 ezren dolgoznak a közfoglalkoztatásban, Észak-Magyarországon ennek a programnak különösen jelentős a szerepe.\xa0Éppen a tárcához tartozó területekre - az egészségügyre, az oktatásra, a kultúrára, a társadalmi felzárkózásra - kell Észak-Magyarországon különösen nagy hangsúlyt fektetni. Amikor hiányzik a tőke, nem megfelelő az infrastruktúra és a vállalkozói környezet, még inkább az emberi erőforrás adta lehetőségekre kell koncentrálni.', 'Az emberi erőforrás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a régióban mindenképpen "ásványkincs", amelyre építeni lehet. Az állapota, a minősége azon múlik, milyen az egészségügy, az oktatás, és milyen a társadalmi felzárkózás - jelentette ki a miniszter.\xa0Balog Zoltán kitért a gyermekjóléti feladatokra is, fontosnak nevezve a szemlélet formálását, a diszkrimináció elleni küzdelmet.
\xa0\xa0\xa0
Demeter Ervin kormánymegbízott úgy fogalmazott: tizenhét szakigazgatási szerv került a kormányhivatalhoz, így - mint mondta - "tizenhét szemüvegen keresztül" láthatja a hivatal a problémákat, átfogó képet alakíthat ki a megye helyzetéről, illetve állíthatja össze a cselekvési programot.
']