Irak: sugárveszély a fosztogatások után
Az iraki fővárostól délre lévő Tuvaita atomerőmű környékén lakók egészségét komoly veszély fenyegeti a létesítményben lezajlott fosztogatások után a Greenpeace kutatói szerint.
Dátum: 2003-07-11 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:38.079679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Csaknem ötszáz hordó dúsított urán tűnt el az iraki erőműből - mondta Wolfgang Sadik, a független nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistája pénteken Mainzban a német ZDF tévének. Sadik azzal vádolta az amerikai hadsereget, hogy tétlenül nézte, hogyan "rámolták ki a nukleáris létesítményt a fosztogatók, akiknek száma megközelítette a napi négyszázat".
A sugárzó hulladék egy része a környező falvakban hever, és az erőmű körzetében 5-10 ezer lakos egészsége különösen nagy veszélyben van - vélte Sadik, rámutatva: ezek az emberek olyan tudatlanok és szegények, hogy nem sejtették, mit tesznek.
Az amerikai hadsereggel való elégedetlenségük kifejezésére a környezetvédők a múlt héten radioaktív uránnal teli biztonsági tartályt helyeztek el az amerikai civil főkormányzó bagdadi hivatala előtt.
A Greenpeace-aktivisták a normálisnál jóval erősebb sugárzást mértek egy faluban az erőmű környékén. A sugárszint egy elemi iskolában háromezerszer, egy lakóházban tízezerszer múlta felül a küszöbértéket. A gyanútlan falusiak sugárszennyezett hordókat használtak ivóvíz és élelmiszer tárolására - mesélte Sadik az AP szerint.
A környezetvédő csütörtökön ismét felhívta az Egyesült Államokat, hogy tegye lehetővé a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőinek akadálytalan mozgását. A NAÜ-ellenőrök június végén az atomerőműből származó több tonna urán hollétét tudták megállapítani. Az erőműben tárolt uránnak legalább ötödrészét lopták el az iraki csapatok elmenekülése után. A tolvajok - zömmel a közeli falvak lakói - egyszerűen kiszórták az uránt, a hordókat pedig elvitték. Az amerikai megszálló hatóság ellenőrizte a NAÜ-ellenőröket.
MTI - fidesz.hu