Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Éles riasztás - ultrakönnyű gépek repültek be hazánk légterébe

A Magyarország légterének védelméért felelős Gripen vadászgépek ügyeletesének szombaton éles riasztásra kellett a levegőbe emelkednie - tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium (HM).


Dátum: 2012-06-30 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:36.013703, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlésük szerint a készültségi feladatot Kecskemétről ellátó gép 10 óra 44 perckor kapott alfariasztást az olaszországi CAOC 5 parancsnokságról, mivel két kisebb repülőgép engedély és repülési terv nélkül lépett Ausztria felől a magyar légtérbe.

Ezt megelőzően a magyar hatóságok, az osztrák hatóságok és az olaszországi NATO-parancsnokság is megpróbálta beazonosítani a légi eszközöket.

A vadászgép 10 óra 50 perckor a levegőbe emelkedett, majd Balatonkeresztúrnál észlelte vizuálisan is az akkor már leszálláshoz készülő, de a magyar légi irányításhoz be nem jelentkezett ultrakönnyű típusú repülőgépeket.

A helyszínen a rendőrség igazoltatta a német lajstromú gépeket és személyzetüket, ellenük hatósági eljárás indul. A JAS-39 típusú magyar Gripen 11 óra 35 perckor visszatért a kecskeméti bázisra.

A vadászgép riasztására a magyar légtér védelme és a magyar állampolgárok biztonsága érdekében volt szükség. A Magyar Honvédség közleményében köszönetét fejezi ki a Balaton térségében tartózkodó állampolgárok megértéséért, akiknek a repülés megzavarta hétvégi pihenését.

Kapcsolódó elemek