Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarországnak az energiafüggőség felszámolása első számú elköteleződés"

Magyarországnak fontos, hogy minél több helyről jusson energiaforráshoz, ezért az országnak az az érdeke, hogy az azeri gáz is Közép-Európán keresztül jusson el a kontinensre - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára Bakuban, Orbán Viktor kormányfő szombati azerbajdzsáni látogatását összegezve.


Dátum: 2012-06-30 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:37.531158, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tMagyarországnak az energiafüggőség felszámolása "első számú elköteleződés", ezért minden olyan tervben érdekelt, amely biztosítja, hogy az ország minél több forrásból tudjon gázt beszerezni, növelve ezzel az energiabiztonságot - fogalmazott Szijjártó Péter magyar újságírók előtt.

\xa0\xa0\xa0

Példaként említette az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI) megvalósítását célzó projektről való megállapodást, amelyet az azeri-grúz-román-magyar energiaügyi együttműködésről rendezett 2010-es bakui csúcstalálkozón írtak alá az érintett országok vezetői.

\xa0\xa0\xa0

Üdvözölte egyúttal, hogy a Nabucco-konzorcium csütörtökön tudatta: az azerbajdzsáni Shah Deniz II gázmezőt üzemeltető konzorcium a Nabucco West gázvezetéket választotta a kitermelt földgáz európai szállítására.', 'A Nabucco-konzorcium május 16-án nyújtotta be a tervezett Nabucco-gázvezeték módosított, rövidebb nyomvonalú változata, a Nabucco West ajánlatát az azerbajdzsáni Shah Deniz II konzorciumnak.', 'A gázvezeték a bolgár-török határtól bolgár, román, magyar és osztrák területen keresztül a Bécs melletti Baumgartenbe és azon túl szállítana gázt a Kaszpi-tengeri térségből.

\xa0\xa0\xa0

Orbán Viktor szombati bakui tárgyalásairól szólva Szijjártó beszámolt az Ilham Aliyev köztársasági elnökkel és Artur Rasizade miniszterelnökkel folytatott megbeszélésekről.', 'A vezetők megállapodtak abban, hogy tovább fogják erősíteni a Magyarország és Azerbajdzsán közötti stratégiai együttműködést. Ennek konkrét területeit a két ország közötti gazdasági vegyes bizottságban vitatják majd meg.

\xa0\xa0\xa0

Azerbajdzsánban jelentős infrastruktúrafejlesztések zajlanak, amelyek komoly lehetőségeket jelenthetnek a magyar gazdaságnak - mondta az államtitkár, példaként említve a magyar építőipart, amelynek az európai gazdasági kihívások miatt vannak lekötetlen kapacitásai.

\xa0\xa0\xa0

Beszámolt arról a megállapodásról is, amely szerint bővítik a Magyarország és Azerbajdzsán közötti ösztöndíjprogramot, így a mostaninál több azeri hallgató tanulhat majd Magyarországon, és fordítva, magyar diákok is érkezhetnek a kaukázusi ország felsőoktatásába.

\xa0\xa0\xa0

Orbán Viktor mindemellett biztosította a bakui vezetést: Magyarország továbbra is komoly támogatója marad Azerbajdzsán euroatlanti integrációs törekvéseinek, és szorgalmazza, hogy a keleti partnerség programján belül az Európai Unió és Azerbajdzsán fűzze még szorosabbra a kapcsolatait - idézte a kormányfő szavait a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.

\xa0\xa0\xa0

Orbán Viktor délelőtt részt vett az azeri fővárosban zajló Crans Montana Fórumon, egy energiapolitikai tanácskozáson, majd a kétoldalú megbeszélések mellett megkoszorúzta Heydar Aliyev volt államfő sírját és a Hősök emlékművét.

\xa0\xa0\xa0

A miniszterelnök Bakuból Kijevbe utazik, hogy a helyszínen nézze meg vasárnap este a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság döntőjét, a Spanyolország-Olaszország mérkőzést.']

Kapcsolódó elemek