Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mihalovics: A cél, hogy a magyar fiatalok itt tervezzenek jövőt + videó

Az Új Nemzedék Jövőjéért Programban egy olyan pályaorientációs tanácsadó rendszer felállítására teszünk javaslatot, ahol a fiatal életét egy ifjúsági életpályamodellen keresztül nyomon lehet követni – hangsúlyozta Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos az Echo TV Heti mérleg című műsorában.


Dátum: 2012-07-01 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:42.395310, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mihalovics Péter az Echo Tv Heti Mérleg című műsorában

Mi azt mondtuk ki az Új Nemzedék Jövőjéért Programban, hogy ma minden politikai döntéshozónak egyetlen cél kell, hogy a döntései fókuszában álljon, ez pedig az, hogy a magyar fiatalokat hogyan tudja az ország határain belül tartani, hogy itt tervezzenek családot, jövőt, egzisztenciát – jelentette ki Mihalovics Péter. A miniszteri biztos úgy fogalmazott, ezt két perspektíván keresztül lehet elérni. Egyrészt a szolgáltatások bővítésével, másrészt az identitás erősítésével – fűzte hozzá.

A bővülő szolgáltatásokra a diákigazolványok ügyét említette példaként. Mi azt mondtuk, hogy nem elég, ha a diákok zsebébe egy plasztikkártya lapul, hanem szeretnénk ezt tartalommal feltölteni – szögezte le. Mint ismert, az új típusú kártyákat az azonosítás mellett kedvezmények igénybevételéhez használhatják majd a diákok hazánkban és Európa számos pontján.

Az identitás erősítését a helyi civil és ifjúsági szervezetek hatékony program- és működési támogatásán keresztül szeretnénk elérni a Nemzeti Együttműködési Alap forráselosztó rendszerén keresztül – hangsúlyozta.

Az Új Nemzedék Jövőjéért Program koordinációjáért felelős miniszteri biztos szólt arról is, 2008-ban 4 millió pályakezdő munkanélküli volt az unióban, 2012-re pedig 5 millióra nőtt ez a szám. Ilyen helyzetben próbálja meg Magyarország és a kormány megtalálni a válságból kivezető utat a fiatalok számára is – fűzte hozzá.

Mihalovics Péter az oktatáspolitikával összefüggésben kijelentette: az elmúlt két év oktatási reformjának a fő célja az volt, hogy a „képzési irányokat és a piaci igényeket egy irányba terelje a törvényalkotó”. Az Új Nemzedék Jövőjéért Programban egy olyan pályaorientációs tanácsadó rendszer felállítására teszünk javaslatot, ahol a fiatal életét egy ifjúsági életpályamodellen keresztül nyomon lehet követni – jelentette ki. Hozzátette: a fiatalok életében vannak olyan pontok – elsősorban a továbbtanulás és munkavállalás területén – ahol szükség van arra az állami szerepvállalásra, ami segítheti őket a döntés meghozatalában.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4325, 'source_type': 'media', 'source_id': 8997, 'target_type': 'article', 'target_id': 119242, 'relation_type': 'describes'}