Felsőoktatás: a Medgyessy-csomag hatása a Bokros-csomagéhoz hasonlítható
A Professzorok Batthyány Köre "nyomatékkal javasolja a kormánynak, hogy a felsőoktatásban tervezett elvonásokat ne hajtsa végre". Az intézmények működési költségeiből tervezett 3,4 milliárd forint elvonása "nem lehetséges az intézmények működésének súlyos kára nélkül" - tájékoztatta a tömörülés alelnöke pénteken közleményben az MTI-t.
Dátum: 2003-07-11 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12604
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:39.279892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ahogyan a Bokros-csomag hasonló mértékű elvonását a felsőoktatási intézmények csak elbocsátásokkal tudták teljesíteni, most is aligha lesz más választásuk. Egy oktatói utánpótlásnak szánt generációnyi ifjú szélnek eresztése, számos érett oktató távozásra kényszerítése és a leállított tudományos programok a három-öt év múlva végző hallgatók felkészültségében és az ország tudományos lemaradásában fogják éreztetni hatásukat" - olvasható a Professzorok Batthyány Körének állásfoglalásában. Rámutatnak: mindez akkor történik, amikor egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, hogy a modern gazdaságok legfontosabb erőforrása a magasan képzett munkaerő.
Megemlítik, hogy az elmúlt 13 évben a kormányok folyamatosan törekedtek az egyetemi és főiskolai hallgatók létszámának növelésére.
A hallgatók létszámának növelése a költségvetés egyidejű csökkentése mellett azonban elkerülhetetlenül az oktatás színvonalának romlásához vezet. A nemzetgazdaság távlatilag a most elvont 3,4 milliárd forint többszörösét veszíti el - írják a professzorok állásfoglalásukban.
"Az, hogy a magyar gazdaság és különösen a költségvetés jelenlegi nehéz helyzetében fontos a takarékosság, még érthető. Az azonban, hogy az elvonások elosztásában a rövid távú politikai kockázatkezelésen túlmutató stratégiai megfontolások láthatólag nem játszottak szerepet, már semmiképpen sem fogadható el".
A Professzorok Batthyány Köre leszögezi: a felsőoktatás ismét áldozatul esik annak, hogy a korlátozások katasztrofális következményei a politika számára csak kényelmes késleltetéssel, több év múlva jelentkeznek.
"A hosszú reakcióidő miatt a felsőoktatás stabilnak látszik, holott valójában roppant törékeny" - írják, hozzátéve: megfelelő működéséhez elengedhetetlenek a stabil és kiszámítható feltételek.
MTI - fidesz.hu