Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igazságosabb teherelosztást eredményeznek az átalakítások

A reformok segítségével egyebek mellett lehetővé válik a terhek igazságosabb elosztása, de mindenkinek meg kell tanulnia felülemelkedni saját részérdekein is - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Nemzeti Gazdasági Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén.

Dátum: 2012-07-02 16:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:53.406615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A miniszter - a tárca közleménye szerint - köszöntő beszédében azt mondta: Magyarországon a közigazgatásban húsz éve volt utoljára akkora mértékű átalakítás, mint ami 2010 óta zajlik. A magyar állam ekkorra ugyanis eljutott a működésképtelenség határáig; a fenntarthatóság érdekében át kellett formálni a nagy rendszereket. "Ha megszületnek a nagy döntések, további jelentős feladatot jelent az, hogy megértessék mindenkivel a változás értelmét" - fűzte hozzá. A miniszter úgy értékelte, az NGTT-nek nagy szerepe van abban, hogy hitelesen közvetítse ezeket a folyamatokat.

A testület a miniszteri beszéd után tanácskozott a felnőttképzés, továbbá a nyugdíjrendszer átalakításának aktuális és stratégiai kérdéseiről, majd a kormányzat képviselőitől tájékoztatót hallgatott meg a jövő évi költségvetés általános tervezései elveiről és ezek gazdasági, társadalmi indokoltságáról, valamint a hazai építőipar helyzetéről és kilátásairól - közölte a tárca.

Kapcsolódó elemek