Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szeptember végéig igényelhetnek támogatást közalkalmazottak devizakölcsön-előtörlesztésre

Az Országgyűlés július 1-jéről szeptember 30-ra változtatta azt a határidőt, amíg a közszférában dolgozók vissza nem térítendő állami támogatást igényelhetnek devizakölcsön-tartozásuk előtörlesztésére.

Dátum: 2012-07-02 18:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:54.478769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A képviselők 317 igen szavazattal, két nem ellenében és négy tartózkodás mellett módosították a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló jogszabályt.

A kormánypárti javaslatra megváltoztatott rendelkezések értelmében az egyszeri, vissza nem térítendő állami támogatásra pályázó közalkalmazottaknak szeptember 30-ig kell gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződést kötniük. A támogatás további feltétele, hogy a tavalyi év végéig igényelték a végtörlesztést, és erről munkáltatójukat is tájékoztatták.

A törvénymódosítás alapján a támogatás mértéke a február 1-je, valamint az árfolyamrögzítés kezdete közötti időszak alatt esedékes törlesztőrészlet és a rögzített árfolyam alapján fizetendő törlesztőrészlet közötti különbség. A támogatást a devizakölcsön-tartozás előtörlesztésére utalják át, a pénzügyi intézmények pedig ezután nem számíthatnak fel előtörlesztési díjat.

Kapcsolódó elemek