Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A 2013-as büdzsét megalapozó törvénymódosításokat tárgyalja a Ház

Az Országgyűlés keddi ülésén kezdi tárgyalni a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokat.

Dátum: 2012-07-03 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:55.964989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A reggel kilenc órakor kezdődő ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd az Európa Tanács kulturális örökség társadalmi értékéről szóló, a portugáliai Faróban hozott keretegyezményének kihirdetéséről kezdődik általános vita. Rögtön ezután a minősített adatok Cseh Köztársaság és Magyarország közötti cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetését kezdhetik tárgyalni a képviselők.

A parlament ezt követően időkeret nélkül kezdi tárgyalni a 2013-as büdzsét megalapozó törvénymódosításokat. A költségvetési javaslatot a Ház az előző héten összesen harminc órában tárgyalta, míg a részletes vitára nyolc órás időkeretet írtak elő az Országgyűlés pénteki ülésére.

A fentiek mellett napirendre kerül még a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló jogszabály változtatása is, továbbá több, korábban tárgyalni kezdett indítvány vitája is folytatódik. A képviselők a kedden véget érő kétnapos ülés mellett pénteken is összeülnek, amikor is egyebek mellett megszavazhatják a jegybanktörvény módosítását is, ami a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval kezdeményezett hivatalos tárgyalások megkezdésének feltétele.

Kapcsolódó elemek