Ingyenes segítség esélyegyenlőségi programokhoz
Ingyenes segítséget nyújt az önkormányzatok esélyegyenlőségi programjainak elkészítéséhez a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI), ugyanis a hazai és az európai uniós pályázatokon való indulás egyik feltétele lesz az esélyegyenlőségi program megléte.
Dátum: 2012-07-03 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:05.923804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának az MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a programok elkészítéséhez az önkormányzatok 2013. július 1-jéig - korábban 2012. november 1. volt a határidő - kaptak haladékot egy frissen elfogadott törvénymódosításnak köszönhetően. A korábbi előírásokhoz képest új elem, hogy a szakmailag is megfelelő esélyegyenlőségi program elkészítéséhez ingyenes segítséget nyújt egy esélyegyenlőségi mentorhálózat felállításával a TKKI, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságának háttérintézménye.
Mint írták, az önkormányzatok a pályázati támogatásban csak akkor részesülhetnek, ha rendelkeznek a törvénynek megfelelő hatályos esélyegyenlőségi programmal. Hangsúlyozták: a törvényben korábban szereplő november 1-jei időpont módosítása azért vált szükségessé, mert az esélyegyenlőségi célcsoportokat leginkább érintő közszolgáltatások körében - mint például közoktatás és egészségügy - folyamatban lévő fenntartóváltások miatt változik az önkormányzatok feladatköre, amely befolyásolja a hosszú távú, azaz ötéves intézkedési terv megalkotását, az esélyegyenlőségi program céljainak, valamint az azok elérését szolgáló intézkedések meghatározását.
A közlés szerint a helyi esélyegyenlőségi programot a települési önkormányzat kijelölt köztisztviselői vagy közalkalmazottai készítik el, és vizsgálják felül. A program elkészítéséhez és felülvizsgálatához most első alkalommal az önkormányzatok térítésmentes szakértői segítséget és felkészítő képzést vehetnek majd igénybe, amelyet a TKKI nyújt számukra az esélyegyenlőségi mentorhálózatán keresztül. A képzések előre láthatóan idén ősszel indulnak, és több lépcsőben valósulnak meg.
A helyi esélyegyenlőségi programban az önkormányzatok helyzetelemzést készítenek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok szociális, oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi és lakhatási helyzetéről, és intézkedési tervet alkotnak a problémák komplex kezelésére. A TKKI valamennyi önkormányzat esélyegyenlőségi programját megjelenteti a honlapján - tették hozzá.
Az esélyegyenlőségi programokkal és a TKKI szolgáltatásaival kapcsolatos további információkat hamarosan a www.tkki.hu honlapon találnak az érdeklődők.