Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kamerával figyelik a viaduktot Veszprémben

Biztonsági kamera üzembe helyezésével próbálja megelőzni a Szent István völgyhídon elkövetett öngyilkosságokat a veszprémi önkormányzat.


Dátum: 2012-07-03 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182421
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:08.752434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek azt mondta: a viadukt a város egyik büszkesége, de sajnos olykor emberi sorsok szomorú végének színhelye is; sokan hajtanak végre öngyilkossági kísérletet ott, ami óvatosságra inti az önkormányzatot.

Hozzátette, a város többféle módon próbálta lehetetlenné tenni, hogy a völgyhídról a mélybe vessék magukat az elkeseredett emberek, így például sűrű növényzetet telepítettek a híd alá, ez azonban nem tartotta vissza a viaduktra öngyilkossági szándékkal érkezőket.

Az önkormányzat a rendőrséggel egyeztetve végül azt a megoldást találta ki, hogy a rendőrségre bekötött, a hídon elhelyezett biztonsági kamerán figyelik a viaduktot, hiszen a gyors rendőri kiérkezéssel életet lehet menteni.

Porga Gyula határozottan cáfolta a városban szárnyra kapott információkat, miszerint a kamerát azért helyezték ki, mert hídpénzt akar szedni az önkormányzat. Hangsúlyozta, céljuk az emberéletek megmentése.

Kapcsolódó elemek