Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Czomba: Most közel egymillió munkavállalót segítünk + videó

Egy–két százalékos foglalkoztatottságbővülést vár a munkahelyvédelmi akciótervtől a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Czomba Sándor a Hír Televízió Rájátszás című műsorában elmondta: a program célja elsősorban a pénzügyi nehézségekkel leginkább küzdő kisvállalkozások munkahelymegtartásának elősegítése.


Dátum: 2012-07-04 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:19.251177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Czomba Sándor a Hír Tv Rájátszás című műsorában

Ismert, a kormányfő tízpontos munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett meg hétfőn a parlamentben. Ennek részeként a 25 év alattiaknál, az 55 év felettieknél és a képzettséget nem igénylő munkát végzőknél a munkáltatói járulékot a felére csökkentik, a 25-nél kevesebb munkavállalót foglalkoztató cégek pedig ezentúl választhatják majd a 16 százalékos kisvállalati adót. A munkahelyvédő intézkedések forrását a tranzakciós illeték kiterjesztéséből teremtené meg a kabinet.

A bejelentést éles vita követte a Házban, Orbán Viktor napirend előtti felszólalásának viszontválaszában arról beszélt, nehéz megérteni, hogy az MSZP miért tesz folyamatosan kísérletet arra, hogy megvédje a 2002 és 2010 közötti kormányzást, mert az védhetetlen. Kiemelte, hogy véleménye szerint az emberek a szocialistákat kidobták az ablakon azzal a korszakkal együtt, ezért tudott a Fidesz–KDNP kétharmados felhatalmazást kapni.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3922, 'source_type': 'media', 'source_id': 9013, 'target_type': 'article', 'target_id': 119324, 'relation_type': 'describes'}