Az LMP-nek rövid az emlékezete és nagyon rossz pályán van
Aki megszüntetné a TEK-et, annak nem fontos a magyar emberek biztonsága - írja közleményében Kocsis Máté, a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke, az LMP-s Dorosz Dávid szavaira reagálva.
Dátum: 2012-07-04 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182474
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:27.842034, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Aki a TEK ellen ágál, az a magyar emberek biztonsága ellen lép fel. A Terrorelhárítási Központ naponta számos műveletet hajt végre országszerte, melyek során veszélyes bűnözők elfogásában vesz részt és rendszeresen segít a külföldön bajba jutott magyarokon is. Munkájának kiemelkedő szakmai színvonala miatt a szervezet rövid idő alatt komoly nemzetközi hírnévre és megbecsülésre tett szert. Dorosz Dávid a Honvédelmi és rendészeti bizottság egyik leggyakrabban hiányzó tagja, ha cinikus gúnyolódása helyett inkább eljárna az ülésekre, tisztában lenne mindezzel.
Az LMP-s képviselő még arra sem vette a fáradtságot, hogy személyesen érdeklődjön a TEK szakmai vezetésénél az ott folyó munkáról, pedig erre lett volna lehetősége. Dorosszal ellentétben azok a képviselők ugyanis nem bírálják a TEK-et, akik személyesen tájékozódtak, megismerték a működését. A magyar emberek biztonságát itthon és külföldön nem Dorosz Dávid garantálja, hanem a rendőrség mellett a TEK is, ezért uszítása a szervezet ellen szakmaiatlan és felelőtlen. A kormány és a kormánypártok 2010 óta a rendért és a magyar emberek biztonságáért dolgoznak.
A rendőrség megtisztult a bűnözőktől, létszámában és felszereltségében megerősödött az elmúlt két év alatt. Vége azoknak az időknek, amikor a szocialisták a rendőrséget és a titkosszolgálatokat saját céljaikra használták fel. Az LMP-nek rövid az emlékezete és nagyon rossz pályán van, amikor "magánhadseregezik", hiszen épp a jelenlegi kormánytöbbség az, amelyik az új polgárőrségről szóló törvénnyel, új szabálysértési és büntető jogszabályokkal megfékezte a törvényen kívüli, önkéntes "rendfenntartó" alakulatokat. A Belügyminisztérium minden eddiginél nagyobb összeggel támogatja az Országos Polgárőr Szövetséget, valamint a rendőrtiszt-helyettesek bére is jelentősen emelkedett. A kormánypártok elkötelezettek a rend és a közbiztonság megerősítésében és elutasítják az ezzel ellentétes álláspontokat - fogalmaz Kocsis Máté, a Honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke.