Az emberek biztonságérzete jelentősen javult Zuglóban + képek
A zuglói képviselő-testület döntése értelmében a már meglévő térfigyelő-rendszert az év végéig 41 új kamera kihelyezésével bővítik – jelentette be Papcsák Ferenc polgármester az Ilka és a Cserei utca kereszteződésénél felszerelt térfigyelő kameránál tartott sajtótájékoztatóján. Képgalériánk megtekinthető itt.
Dátum: 2012-07-05 11:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182494
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:34.969038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Papcsák Ferenc aláhúzta, példás együttműködés van a kerületőrség és a rendőrség között. A polgármester közölte, ő maga is sokat szokott járőrözni, rendszeresen felkeresik a legproblémásabb pontokat.
A sajtótájékoztatót követően Réti László Papcsák Ferenc társaságában bemutatta a rendszer működését a kerületi rendőrkapitányságon.