Tiszteletbeli konzuli posztot létesít Lengyelország Szegeden
Tiszteletbeli konzuli posztot létesít Lengyelország Szegeden, és Magyarország hamarosan szintén tiszteletbeli konzuli posztot létesít Lengyelországban - jelentette be Martonyi János magyar és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Budapesten.
Dátum: 2012-07-05 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:38.259232, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Radoslaw Sikorski azért látogatott Budapestre, mert július 1-jén országa vette át a Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia alkotta visegrádi csoport (V4) elnöki tisztét.
Martonyi János azt mondta, Magyarország támogatja a lengyel V4-elnökségi programban megfogalmazott súlypontokat, és mindent megtesz a lengyel tervek sikeres megvalósításért.
Radoslaw Sikorski arról beszélt, korábban ismertette programjukat Pozsonyban és Prágában is, ahol ugyancsak jó volt annak fogadtatása.