Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A cél: Magyarország versenyképességének növelése"

A kormány megalakulása óta elkötelezett az aktív párbeszéd és konzultáció mellett. Az elmúlt hónapok egyeztetéseit követően a Miniszterelnökség és a Magyar Európai Üzleti Tanács közötti együttműködés intézményesült formát öltött, amelynek keretében megkezdte működését a Konzultációs Iroda. A munkában Lázár János államtitkár által képviselt Miniszterelnökség, valamint a minisztériumok meghívott szakértői, Kerekes László elnök vezetésével pedig a HEBC tagjai, tizenöt meghatározó nemzetközi cég magyarországi legfelső vezetői vesznek részt - olvasható Lázár János és Kerekes László közös pénteki közleményében.


Dátum: 2012-07-06 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:47.083678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, a felek a pénteki ülésükön áttekintették, és meghatározták azokat a főbb területeket, amelyek tekintetében az üzletemberek gyakorlati tapasztalataikkal közvetlenül tudják segíteni a kormányzat munkáját és a közös célt: Magyarország versenyképességének növelését.

Az első megvizsgált kérdéskör a gazdasági szereplők által is kiemelt fontosságúnak tartott országstratégia ügye, és az erről folytatott párbeszéd. A Konzultációs Iroda felmérte a kormányzati munka során eddig megalkotásra került egyes ágazati stratégiai koncepciókat és terveket. Ezt követően kerülhet sor  annak vizsgálatára, hogy a részfeladatok hatékony megoldására koncentráló programok miként foglalhatóak egységes, összkormányzati szintű keretstratégiába, és képezhetik ezáltal alapját egy egységes, hosszú távú, átfogó és kiszámítható környezetet teremtő országstratégiának. A megkezdődött partnerségi konzultációs folyamat keretében további – a felek számára kiemelt fontosságú – témák is kijelölésre kerültek, így többek között a humán erőforrás fejlesztése és a gazdaság kifehérítésének kérdése.

Ezen jó gyakorlat alapján a Miniszterelnökség további konzultációk elindítását is tervezi. A Konzultációs Iroda létrejötte a Kormány azon elkötelezettségének bizonyítéka, hogy nyitott az együttműködésre és hisz a párbeszéd fontosságában – miként azt korábban a nemzeti konzultációk sora, és a megkötött szövetségek is egyértelművé tették - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek