Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Fontos állomáshoz érkeztünk

Az Európai Unió és az Európai Központi Bank (EKB) is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is így vélekedik "már csak a naptárak egyeztetésének kérdése", hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek - fejtette ki Varga Mihály az MTI-nek pénteken.


Dátum: 2012-07-06 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:06:48.237581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: július végéig megtörténhet a kapcsolatfelvétel, és legkésőbb október végéig megszülethet a megállapodás.

Kiemelte: Olli Rehn uniós biztos a héten küldött levelet arról, hogy "amennyiben a módosítást elfogadjuk, akkor részükről sincs semmi akadálya a tárgyalások megkezdésének". Emellett a jegybanktörvény eredeti változatát korábban kifogásoló Európai Központi Bank (EKB) is olyan véleményt küldött, amelyben a jelzett módosításokat támogatta - tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosításának pénteki elfogadásával fontos állomásához érkezett az a folyamat, amely a magyar gazdaság stabilizálását és megújítását jelenti.

Kapcsolódó elemek