Átfogó változtatás szükséges a tanári életpályán
Az iskola alapvető kérdése, hogy mennyire készíti fel az életben való fölényes eligazodásra a tanulókat, és mennyire közvetíti a nemzeti műveltséget - fogalmazott kedden Pálinkás József oktatási miniszter Makón egy pedagógusoknak tartott fórumon.
Dátum: 2002-03-19 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:03.571468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Ezekhez a kérdésekhez szorosan hozzátartozik, hogy az iskolában milyen tanárok oktatják a gyerekeket, és a társadalom mennyire becsüli meg a tanárokat - tette hozzá a miniszter.
Pálinkás József rámutatott: a pedagógusok anyagi és társadalmi megbecsülését nem lehet úgy helyreállítani, hogy "megemeljük 10 százalékkal a bérüket". A miniszter közölte: átfogó változtatást kell végrehajtani a tanári életpályát illetően, amelyhez hozzájárul az önálló pedagógus-bértábla bevezetése is.
- Van ma Magyarországon olyan politikai párt, amely diplomás minimálbérről beszél, de ennek nincs semmi értelme: a diplomások bérét nem a minimálbérhez kell hasonlítani, hanem tisztességesen meg kell fizetni őket - hangoztatta Pálinkás József.
A miniszter véleménye szerint arról beszélni, hogy a diplomával rendelkezők esetében legyen egy minimális bér, értelmetlen dolog.
- Annak inkább van értelme, hogy a tanári pályán mennyi legyen a kezdőkereset - tette hozzá.
Pálinkás József szerint a pedagógusi bértábla kidolgozása és megvalósítása megoldhatja ezt a problémát. Ismertetése szerint 2003. január 1-től 100 ezer forint lenne a pedagógusok kezdőkeresete, s három évente léphetnének előre a bértáblán.