Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háborús bűnök: korlátozzák a belga bíróságok egyetemes illetékességét

A joggal való "visszaélések" megelőzése érdekében az új belga kormány szombaton úgy döntött, hogy megváltoztatja azt a sokat vitatott törvényt, amely egyetemes lehetőséget ad a belga igazságszolgáltatásnak bármely háborús és emberiesség elleni bűncselekmény üldözésére.


Dátum: 2003-07-13 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:44.520901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Guy Verhofstadt miniszterelnök - aki minisztereivel együtt szombaton tette le a hivatali esküt (két hónappal a választások után jött létre a kétharmados parlamenti többségre támaszkodó négy párti liberális-szocialista kormánykoalíció) - brüsszeli sajtóértekezletén közölte, hogy a jogszabály úgy változtatják meg, hogy annak hatálya csak a belga állampolgárokra, illetve az országban élő külföldiekre terjedjen ki. Tekintettel lesznek a nemzetközi immunitásra és a NATO, illetve az Európai Unió tagállamaival kötött szerződésekre is.

A sok vihart kavart, s az Egyesült Államok és más országok által is kifogásolt belga törvény 1993-ban született. A jogszabály felhatalmazza a belga igazságszolgáltatást bármely háborús bűn üldözésére, függetlenül a gyanúsított állampolgárságától. 1999-ben kiegészítették ezt a törvényt, és hasonló felhatalmazást adtak a belga igazságszolgáltatásnak a népirtás és az emberiesség elleni bűnök üldözésére is.

E törvény alapján nyújtottak be keresetet júniusban például George Bush amerikai elnök és más washingtoni vezetők, továbbá Tony Blair brit kormányfő ellen az iraki háborúért őket terhelő felelősség megállapítására, illetve a 2001-ben Afganisztánban folytatott háborúért viselt felelősség megállapítását is kérték

ugyancsak Bush tekintetében.

Belgiumot az elmúlt időszakban számos bírálat érte a külföldiek felelősségre vonására - függetlenül a bűncselekmény helyszínétől - is felhatalmazó törvény miatt. A jogszabály alapján korábban Ariel Saron izraeli miniszterelnök, Jasszer Arafat palesztin elnök és Fidel Castro kubai elnök ellen is nyújtottak be keresetet belga bíróságokhoz.

A belga parlament tavasszal már módosítani kényszerült a törvényt, kimondva, hogy belga bíróság csak akkor indíthat vizsgálatot, ha a panaszolt bűncselekmény elkövetője Belgium területén tartózkodik. Az akkori módosítás egyben felhatalmazta a kormányt, hogy a feljelentéseket átutalja annak az országnak az igazságszolgáltatásához, amelynek állampolgára a vádlott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek