"Ezek a történetek tesznek magyarrá bennünket"
Hétfőn vette kezdetét a Balassi Intézet által szervezett Hétvégi Magyar Iskolák Világtalálkozója. Az egy hetes rendezvény a diaszpórában élő magyarok számára jelent találkozási és továbbképzési lehetőséget. A szervezők célja megtalálni azokat a kapcsolódási pontokat, amelyek felkelthetik egy harmadik vagy negyedik generációs magyar származású fiatal érdeklődését, hogy később megtalálhassák kapcsolatukat a szülőfölddel. Az esemény megnyitóján Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az itthoni magyarság köszönetét tolmácsolva kiemelte, hogy kulcsfontosságú az a misszió, amit a távoli országokban magyar nyelvet oktató tanárok vállaltak.
Dátum: 2012-07-09 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:08.405953, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
„Mi, magyarországi magyarok is segíthetjük ezt a missziót, hiszen nyilván könnyebb egy közösséghez tartozni, ha az egy sikeres országot jelenít meg” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: ha a világ bármely pontján jó azt kimondani, hogy „én magyar vagyok”, és elismerő pillantásokat kap az ember, akkor talán még azt is megérjük, hogy külföldiek is megtanulnak magyarul. Azért, hogy részesei lehessenek a kultúránknak és a magyar nemzet sikertörténetének – mondta.
Navracsics Tibor beszédében, utalva Mohácsra, Világosra, Trianonra, a második világháborúra és 1956-ra, kiemelte, hogy az utóbbi évszázadok magyar történelmének sikerei a talpra állásról szóltak, ugyanis ezek az események egyszerre tartalmaztak számunkra tragédiát és heroizmust is. Ezzel összefüggésben a miniszterelnök-helyettes rámutatott: ezt egy külföldi anyanyelvű, aki csak magyar nyelvtant tanul, nem fogja megérteni.