Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kedden nyújtja be a kormány a munkahelyvédelmi programot

A kormány kedden benyújtja az Országgyűlésnek a 2013. évi költségvetéshez kapcsolódó 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi programot, az adótörvényeket módosító javaslat keretében - jelentette be Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára kedden, a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülését követő tájékoztatón.


Dátum: 2012-07-09 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:09.145797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csomag benyújtását követően megkezdődik a program részleteinek egyeztetése az érdekképviseletekkel, s az egyeztetések után ősszel, feltehetően szeptemberben fogadhatja el a módosított törvényeket a parlament - mondta Balog Ádám. Jelezte, hogy a csomag forrásait mindenképen megteremti a kormány.

Dávid Ferenc a  Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta, hogy a munkahelyvédelmi program keretében egyeztetni kell a jövő évi minimálbérekről és bérminimumról, a bérkompenzációról, valamint a járulékcsökkentő csomagról. E három kérdés ugyanis szerves egységet képez. A munkaadók a jövő évi várható infláció mértékéig, 4,2 százalékig látják elfogadhatónak a bruttó minimálbér, illetve szakmunkás bérminimum emelését. Amennyiben ettől eltérő döntés születik, akkor a járulékcsökkentő csomag hatástalan maradhat - figyelmeztetett.

Dávid Ferenc jelezte: a vállalkozói szövetségek támogatják a kormány munkahelyvédelmi programját, mivel az a véleményük, hogy az jelentős élőmunka tehercsökkentést eredményezhet.

"A megbeszélésen abban állapodtunk meg, hogy a járulékcsökkentési programot több ütemben kívánja megvalósítani a kormány, azaz a következő években tovább mérséklődhetnek az élőmunka terhei" - fogalmazott a VOSZ főtitkára.

Újságírói kérdésre Balog Ádám elmondta: a jövő évi tranzakciós illetékből származó bevétel megfelelő forrása lehet a csomagnak, a következő hetekben dől el az, hogy a Magyar Államkincstár (MÁK) által befizetendő illetéket a MÁK hogyan fogja az egyes költségvetési szervekre átterhelni. Hozzátette azt is, hogy a jegybank által befizetendő illeték összegének kompenzálása nem a 2013. évi, hanem a 2014. évi költségvetést érinti.

Kapcsolódó elemek