"A szocialista képviselők kettős mércét alkalmaznak"
Mély megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy ugyanazok az MSZP-s képviselők, akik a Magyarország elleni nemzetközi rágalomkampány társszervezői és szószólói voltak – és korábban az Európai Parlamentben maguk kezdeményezték a Magyarországot mondvacsinált indokokkal és teljesen alaptalanul elítélő baloldali határozatot – a múlt héten leszavazták azt a javaslatot, hogy az Európai Parlament napirendre vegye a balliberális román kormány – a törvényesség határain messze túllépő, a demokráciát és jogállamiságot súlyosan veszélyeztető, a magyar kisebbség számára rendkívül hátrányos – intézkedéseinek ügyét - olvasható Balla Mihály hétfői közleményében.
Dátum: 2012-07-09 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:12.605881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írja, az MSZP-s képviselők a demokratikus intézmények függetlenségére hivatkoznak, valahányszor az ürügyet szolgáltat arra, hogy saját hazájukat feljelentsék. Ugyanakkor a valódi jogsértések felett szemet hunynak, ha azokat egy balliberális kormány követi el. A szocialista képviselők ezzel nem először bizonyítják be, hogy kettős mércét alkalmaznak.
A Fidesz-frakció – az Európai Néppárttal folyamatosan egyeztetve – nagy figyelemmel fogja kísérni a román kormány és az Európai Bizottság egyeztetéseit - zárul az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének közleménye.