Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döntöttek a képviselők a biztosítási adóról

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a biztosítási adó bevezetéséről szóló, jövő január 1-jétől hatályos törvényjavaslatot. Az eredeti tervekkel ellentétben mégis megmarad a baleseti adó.


Dátum: 2012-07-09 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:13.735969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 248 kormánypárti igen szavazattal, 83 ellenszavazat mellett elfogadott jogszabály szerint a biztosítási adó mértéke cascónál a díj 15 százaléka, vagyon- és balesetbiztosításnál pedig 10 százaléka.

A biztosítási adó két közterhet vált ki: a biztosítókat terhelő különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást. Az új teher - amelynek alanya a biztosító, az abból származó bevétel pedig a központi költségvetést illeti meg - nem terheli az élet-, valamint a betegségbiztosításokat.

A kormányzati előterjesztés alapján akkor adóköteles a biztosítási szolgáltatás, ha a kockázat Magyarországon merül fel. Az adót a biztosítási díj, illetve díjrészlet elszámolását követő hónap huszadik napjáig kell megfizetnie a biztosítónak.

Az új adónem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter eredeti tervei szerint kiváltotta volna a baleseti adót is, és 30 százalékos terhet írt volna elő a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díja után, ám a parlament a múlt héten támogatta a költségvetési bizottságnak azt a módosító indítványát, amely alapján továbbra is fennmarad a baleseti adó.

A bizottság ezt a javaslatot azzal magyarázta, hogy ha a jól működő baleseti adó a kormány terveinek megfelelően beolvadna a biztosítási adóba, az piaci bizonytalanságot és jogvitákat okozna, valamint jelentős adminisztrációs teherrel járna.

A biztosítási adóról szóló törvény 2013. január 1-jén lép hatályba.

Kapcsolódó elemek