Az ellenzék nemet mondott a tankötelezettség megkövetelésére
A kormány sajnálatosnak tartja, hogy az MSZP, az LMP, a Jobbik és a független képviselők nem támogatták sem az iskolai hiányzások szigorúbbá tételét, sem azt, hogy a fogyatékos, pszichiátriai és szenvedélybeteg, valamint hajléktalan emberek nyitottabb, természetesebb, családiasabb életmódot alakítsanak ki a maguk számára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Dátum: 2012-07-09 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182616
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:18.686636, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nA tárca hétfői közleményében utal arra, hogy az ellenzéki pártok a parlament ülésén nemmel szavaztak az egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosítására. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az Emmi szerint azzal, hogy az ellenzéki politikusok nemmel szavaztak a törvényre, nemet mondtak arra is, miszerint a tankötelezettség teljesítésének megkövetelése, megszegésének szankcionálása a közösség érdeke is.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Közölték, az iskoláztatási támogatást az állam az adófizetők pénzéből azért fizeti ki, hogy a szülő iskolába járassa gyermekét, az iskolai hiányzás pedig növeli annak a kockázatát, hogy a diákok az általános iskolát sem végzik el. \xa0 Hozzátették: az állam ingyenesen biztosítja az oktatást, ezenfelül az iskolába járó gyermekek után iskoláztatási támogatást ad a szülőknek. A tárca felvetette: elvárhatja-e az iskoláztatási támogatást az, aki nem járatja iskolába a gyermekét? \xa0\xa0\xa0\xa0A tárca közleményében kitért arra is, hogy a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló kormányhatározatot 2011 júliusában fogadta el a kormány, és feladatként írta elő, hogy 2012. június 30-ig ki kell dolgozni a támogatott lakhatás szakmai tartalmát, személyi és tárgyi feltételeit. \xa0\xa0\xa0\xa0', 'Közölték, a támogatott lakhatás bevezetésével lehetővé válik, hogy az ellátottak a helyi lakossággal azonos életkörülmények és életfeltételek között éljenek, és részt vegyenek a helyi társadalom életében.']