Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárutat építenek Várpalotán

Másfél kilométer hosszú kerékpárutat építenek Várpalotán 130 millió forintért - közölte az önkormányzat az MTI-vel.


Dátum: 2012-07-10 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:20.757449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schnöller Kitti városházi szóvivő elmondta: az önkormányzat az Új Széchenyi Terv keretében 90 százalékos támogatással közel 120 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el.

Hozzátette: a projekt célja Várpalota városban a kerékpározás, mint környezetbarát közlekedési mód elterjedésének előmozdítása; ennek érdekében a várost átszelő 8-as számú főút mentén egyoldali, kétirányú kerékpárutat építenek, a várpalotai sportcsarnok előtti kijelölt gyalogos átkelőhelytől a 8-as főút jobb oldali, a centrum felé eső oldalán indulva, majd a centrum térségét elhagyva egészen a Veszprém felé eső utolsó kijelölt gyalogos átkelőhelyig másfél kilométer hosszan.

A 130 millió forintos beruházást várhatóan jövő áprilisban fejezik be.

Kapcsolódó elemek