Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Minél előbb meg kell vizsgálni a román kormány döntéseit

Dömötör Csaba, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének (YEPP) az elnöke Hannes Swobodához, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetőjéhez intézett levelében elfogadhatatlannak nevezte, hogy a baloldali pártok meggátolták a romániai események napirendre vételét az EP legutóbbi plenáris ülésén - közölte kedden a YEPP.


Dátum: 2012-07-10 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182648
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:30.045448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Swobodához címzett levelében Dömötör megállapította: a vita bojkottálása különösen azért elfogadhatatlan, mert "az Európai Parlament baloldali pártjai az elmúlt években több jobboldali kormány ellen is alaptalan támadást intéztek, sokszor az alapvető tények ismerete nélkül".

A YEPP elnöke a román kormány aggályos lépései közül - idézve a YEPP állásfoglalását - külön kiemelte az államelnök felfüggesztését, az alkotmánybíróság elleni támadásokat, a törvényhozás vezetőinek eltávolítását, a sürgősségi kormányrendeletek bevezetését, valamint a Victor Ponta román miniszterelnök plágiumügyét vizsgáló bizottság feloszlatását.

Kapcsolódó elemek