Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átvette államtitkári kinevezését Hölvényi György

Átvette kinevezését az új egyházügyi államtitkár, Hölvényi György - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden.


Dátum: 2012-07-10 15:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182652
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:31.465338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balog Zoltán miniszter az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága vezetésére kérte fel Hölvényi Györgyöt, aki kedden vette át kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Hölvényi György Szászfalvi Lászlót váltja a poszton, aki az Emmi támogatáskezelő szervének kialakításáért, valamint egyes források ágazatközi koordinációjáért felelős miniszteri biztosaként segíti a tárca munkáját a jövőben - olvasható a közleményben.

Hölvényi György 1962-ben született, nős, három gyermek édesapja. Tanári végzettséggel rendelkezik és szakközgazdász tanulmányokat folytatott, 2000 és 2004 között a Barankovics Akadémia Alapítvány elnöke volt, a KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió alapító tagja. Dolgozott a Schuman Alapítványnál főtitkárhelyettesként, illetve az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjánál.

Kapcsolódó elemek