Butadién gyár épül Tiszaújvárosban
A Mol-csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. Dr. Mengyi Roland országgyűlési képviselő közbenjárásának és a Magyar Kormány támogatásának köszönhetően Tiszaújvárosban építi fel a gumigyártáshoz használatos butadién kinyerő üzemét. Korábban Pozsony is a beruházás lehetséges helyszíneként szerepelt.
Dátum: 2012-07-10 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:31.809556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megszületett a döntés, Tiszaújvárosban épül a butadién gyár, nem Pozsonyban - fogalmaz az MTI-hez eljuttatott közleményében Mengyi Roland (Fidesz), a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, Tiszaújváros országgyűlési képviselője. Az MTI májusban adott hírt arról, hogy a TVK mintegy 30 milliárd forintért új üzemet épít, akkor azonban még nem dőlt el, hogy Pozsonyban vagy Tiszaújvárosban.
A korábbi híradás szerint a Mol és a TVK igazgatósága is elfogadta a 130 ezer tonna éves kapacitású gyár felépítésére vonatkozó javaslatot, a vegyi cég számításai szerint az új gyár 2014-re tervezett üzembelépésével 8-15 milliárd forinttal nőhet a társaság eredménye. A TVK eddig feldolgozatlan formában adta el a terméket.