Válságban a hazai szakszervezetek
A gazdaság átalakulása, a kormányzati ciklusok változó gyakorlata nyomán válságba került a szakszervezeti struktúra - állapítja meg egy, az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával készült tanulmány, melyet a Népszabadság közöl. Az elmúlt évtizedben több mint hárommillióval csökkent a szakszervezetek taglétszáma, ma már alig 650 ezer szervezett dolgozó fizet tagdíjat.
Dátum: 2003-07-14 09:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12631
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:47.599447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A válság jele a szakszervezeti tagság lassú, de folyamatos apadása, a munkahelyi szakszervezetek gyenge pozíciója, az ágazati és országos szintű szervezetek szegénysége. A gazdasági modellváltás - az állami nagyvállalatok megszűnése, privatizációja - különösen a versenyszférában működő szakszervezeteket sújtotta. A tagság megőrzése szinte csak a közszféra védettebb pozíciójú munkahelyein sikerült.
Az elmúlt évtizedben 1,8 millió állás tűnt el, de mára több mint hárommillióval fogyott a szervezett dolgozók száma. Az APEH kimutatása szerint az utóbbi két évben legalább százezerrel csökkent a tagdíjfizető szakszervezeti tagság, amely mára alig 650 ezer főre tehető.
Forrás: origo.hu
fidesz.hu