Jól teljesítenek a Széchenyi Programiroda Békés megyei irodái
Békés megyében a Széchenyi Programiroda békéscsabai és gyulai irodáinak szakmai segítségével benyújtott pályázatok támogatási igénye 146 milliárd forint, ebből már 30 milliárd forintot megítéltek a pályázók számára – ismertette Beleznai Róbert, a Széchenyi Programiroda dél-alföldi regionális igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Békéscsabán.
Dátum: 2012-07-11 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:45.030076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Széchenyi Programiroda két megyei szervezetének munkájáról Erdős Norbert kormánymegbízott kért beszámolót a Békés Megyei Kormányhivatal részéről.
Erdős Norbert az éves munka értékelése kapcsán emlékeztetett: Békés hátrányos helyzetű megye, az átlagosnál jóval több EU-támogatásra lehet pályázni. A hatékonyabb forráslehívás érdekében szükséges a szakmai munka nyomon követése, újabb szakmai fórumok és konzultációk szervezése az érintett vállalkozások, önkormányzatok és civil szereplők számára.
A dél-alföldi régióban, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében a Széchenyi Programiroda munkaszervezetei jelenleg összesen mintegy kétezer regisztrált ügyfelet kezelnek, a benyújtott pályázatok támogatási igénye 357 milliárd forint, ebből az irányító hatóság 147 milliárd forint igényt már jóváhagyott – mondta Beleznai Róbert dél-alföldi regionális igazgató. Hozzátette: a régióban a kifizetések összege mintegy tíz milliárd forint.
Békés megyében a programirodák munkatársai egy év alatt 638 kis- és közepes vállalkozással kerültek kapcsolatba, 519 önkormányzattal és azok intézményeivel, szolgáltatóival. Békés megyében a munkatársak eddig 88 szakmai fórumot szerveztek a potenciális ügyfelek körében, a vártnál 20-25 százalékkal jobbak a mutatók – magyarázta Beleznai Róbert.
A régióban a Széchenyi Programiroda keretében jelenleg öt iroda működik, Békéscsaba és Gyula mellett Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Kecskeméten, szeptemberben pedig Baján nyílik a hatodik.