Együttműködés a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Szent István Egyetem között
Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézete (NAKVI), valamint a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara Gödöllőn. Első közös programjuk az energianövények termesztését és hasznosítását segítő mintaprojekt kidolgozása.
Dátum: 2012-07-11 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:07:53.102912, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerződést a NAKVI részéről Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar részéről Gyuricza Csaba dékán látta el kézjegyével. Az aláírást követő sajtótájékoztatón Mezőszentgyörgyi Dávid elmondta, a közös munka keretében az egyetem megosztja tapasztalatait és módszertani ismereteit a szaktanácsadási intézettel, a NAKVI vezetői és szakértői pedig bekapcsolódnak a SZIE oktatási tevékenységébe. A VM háttérintézménye emellett törekszik arra, hogy az egyetemen összegyűlt szaktudást bevonja országos szaktanácsadási programjaiba. A két intézmény első közös programja az Energianövények termesztése és hasznosítása Magyarországon, különös tekintettel a közfoglalkoztatási programokra című kiemelt projekt. Célja olyan mintaprogram kidolgozása, amely tanácsadással, képzéssel, oktatással, bemutatóhellyel segíti az érdeklődőket. A projekt 7 millió forintból valósul meg, uniós támogatással.
Gyuricza Csaba dékán beszédében emlékeztetett arra, hogy az egyetem évek óta foglalkozik az energianövények kutatásával, termesztésével és hasznosításának módjával. Kitért arra is, hogy a közfoglalkoztatási programok kiemelt területe az energianövények termesztése és a biomassza-hasznosítás, a SZIE-n kiépülő projekt pedig modellértékű lesz. A dékán elmondta azt is: tavaly mintegy hetven önkormányzat csatlakozott az energianövény-termesztési programhoz, 2013-ra vonatkozóan azonban több mint hétszázan jelezték részvételi szándékukat.