Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Huszein Bagdad közelében bujkál?

Szaddám Huszein bukott iraki elnök a Tigris folyó mentén, a Bagdad és Szamarra város között elterülő térségben rejtőzködik. Ezt az iraki katonai titkosszolgálat egyik volt vezetőjeállítja. Vafik asz-Szamerraj tábornok a The Independent című brit lapban hétfőn közölt interjújában elmondta: a Bagdad április 9-i eleste óta nem látott bukott iraki elnöknek sikerült elmenekülnie üldözői elől, kihasználva az iraki főváros és a tőle északnyugatra fekvő Szamarra között fekvő, sűrűn lakott és sűrű növényzet borította terület előnyeit. Szaddám Huszein most mintegy 60 kilométer hosszú és 20 kilométer széles övezetben bujkál - fűzte hozzá.


Dátum: 2003-07-14 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:49.493702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tábornok tudomása szerint szintén ebben a térségben - de a bukott iraki elnöktől különváltan - rejtőzködik Ali Hasszán al-Madzsid is. A "Vegyi Ali" néven is ismert férfi Huszein unokatestvére, aki a kurdok ezreinek életét kioltó 1988. évi vegyifegyver-támadásokban játszott főszerepéért kapta gúnynevét.

Mint a brit lap megjegyezte, az Egyesült Államok kiemelt fontosságot tulajdonít Szaddám Huszein kézre kerítésének, attól tartva, hogy az egykori iraki diktáror elfogására irányuló erőfeszítések kudarca csak bátorítaná a gerillatámadásokat végrehajtó szélsőségeseket.

Asz-Szamerraj mindig is jól értesült volt Szaddám Huszein és a belső köréhez tartozó személyek ténykedésére vonatkozóan. A tábornok az 1980-88-as iraki-iráni háború idején az Iránnal foglalkozó katonai hírszerzési részleget vezette, az 1991-es öbölháború idején pedig a katonai hírszerzés élén állt. Asz-Szamerraj 1994 végén szökött át az észak-iraki kurd területekre, ahol nem érvényesült a bagdadi központi kormány hatalma. A tábornok most együttműködik az amerikai erőkkel Huszein kézre kerítése érdekében.

MTI - fidesz

Kapcsolódó elemek