Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Napirenden a Beneš-dekrétumok ügye

"Érdemi, szakmai és nyilvános vita várható szeptemberben" - fogalmazott Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő, annak kapcsán, hogy csütörtökön az Európai Parlament Petíciós Bizottsága szeptemberi ülésének napirendjére vette az év elején benyújtott és azóta befogadott petíciót.


Dátum: 2012-07-12 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:03.383750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hosszas egyeztetés és szakmai lobbi eredménye, hogy a 2012. szeptember 20-án sorra kerülő szakbizottsági ülés napirendjére került a Beneš-dekrétumok ellen benyújtott petíció. "Itt az ideje, hogy végre értelmes és tárgyilagos vita keretében ismertessük álláspontunkat, kifejtsük véleményünket és a Petíciós Bizottságon keresztül felhívjuk az Európai Unió figyelmét egy olyan jogszabálycsomagra, mely ellentétes az EU alapelveivel és alapértékeivel" - mutatott rá Bagó Zoltán néppárti politikus.

Háttér: A petíció célja, hogy az uniós intézmények érdemben foglalkozzanak a mai napig érvényben lévő, diszkriminatív intézkedéseket tartalmazó Beneš-dekrétumokkal, továbbá gyakoroljanak nyomást az azokat fenntartó jogszabályok felszámolása érdekében.

Kapcsolódó elemek