Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadta a parlament az új agrárkamarai törvényt

Elfogadta a parlament csütörtökön az új agrárkamarai törvényt, amely alapján az ezentúl a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara nevet viselő érdekvédő szervezet tagja lesz mindenki, aki agrárgazdasági tevékenységet folytat.


Dátum: 2012-07-12 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182753
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:07.088991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara tagjainak évente tagdíjat kell fizetniük: ennek mértékét a tagok gazdasági súlya alapján, sávosan határozza meg a szervezet - a fideszes Csizi Péter javaslatára - úgy, hogy az egymillió forintot nem haladhatja meg a tagdíj.

A törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta be a parlamentnek Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, és azt már csütörtökön - kivételes sürgős tárgyalással - el is fogadta a Ház, 247 igen szavazattal, 73 nem ellenében.

Az agrárkamara négy alelnököt választ majd: a mezőgazdaságért, az élelmiszeriparért, a vidékfejlesztésért és a kis- és középvállalkozásokért felelőst. Utóbbi egyben az elnök általános helyettese.

Az agrárkamara az első kamarai választásokat követően, a küldöttgyűlés megalakulásával és az alapszabály elfogadásával egyidejűleg jön létre. Az agrárkamara ülését az első választások lezárását követő harmincadik napon, de legkésőbb 2013. március 31-ig kell megtartani. Az agrárkamara létrejöttének napján a szervezet tagjává válnak a törvény hatálybalépésének időpontjában agrárgazdasági tevékenységet folytató gazdák és gazdálkodó szervezetek.

Az agrárkamarai tagságra kötelezettek a tagnyilvántartás összeállítása és működtetése érdekében a most elfogadott törvény hatálybalépését követő hatvan napon belül kötelesek az agrárkamarai tagnyilvántartásba bejelentkezni, és ötezer forint kamarai hozzájárulást fizetni.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Kapcsolódó elemek