Bővült a balmazújvárosi idősek otthona
Huszonnégy idős ember elhelyezésére alkalmas új szárnnyal bővült Balmazújvárosban a Nefelejcs idősotthon; az épületrészt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális államtitkára és Tiba István polgármester adta át pénteken.
Dátum: 2012-07-13 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:18.826062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tiba István (Fidesz) elmondta, hogy nagy szükség volt az eddig 26 idős embernek otthont adó épület bővítésére, a 24 új helyre 80-an jelentkeztek, ezért szeretnék folytatni a programot. A polgármester elmondása szerint az önkormányzat kiemelten kezeli a szociális ellátórendszer fejlesztését, tevékenységükben elsőbbséget élvez a fiatalok és az idősek helyzetének javítása. Az önkormányzat a kistérségben végzett példaértékű szociális tevékenysége elismeréseként az elmúlt két évben 90 millió forint támogatást nyert ilyen fejlesztésekre - tette hozzá Tiba István.
Soltész: 15 milliárd forint EU-s forrás áll rendelkezésre szociális intézmények fejlesztésére
Soltész Miklós az MTI érdeklődésére elmondta: az Új Széchenyi Terv pályázatai keretében mintegy 15 milliárd forint európai uniós forrás áll rendelkezésre szociális intézmények, köztük idősotthonok építésére, fejlesztésére. Utalt az általuk elindított ágy- és matracpályázatra, amelynek során mozgatható motoros ágyakra, felfekvést megelőző matracokra pályázhatnak az intézmények. A balmazújvárosi intézménybe mintegy tucatnyi ilyen ágy, illetve matrac érkezhet ősszel - jegyezte meg az államtitkár.
Soltész Miklós a legfontosabb szociálpolitikai kérdésként említette, hogy megtörténtek a nyugdíjak megmaradását megerősítő változtatások. Ezek eredményeként az elkövetkező 20-25 esztendőben fenntartható lesz a nyugdíjrendszer, ami üzenet a fiataloknak: érdemes nyugdíjjárulékot fizetni, mert lesz nyugdíjuk. Minden nyugdíjas korú megkapja a jogos emelést, vagyis a nyugdíjak megőrzik reálértéküket - tette hozzá.