Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A köztársasági elnök Izraelbe látogat a jövő héten

Háromnapos izraeli látogatásra utazik jövő héten Áder János köztársasági elnök. Az államfő megbeszélést folytat az izraeli államfővel és a zsidó állam miniszterelnökével, valamint beszédet mond a jeruzsálemi Raoul Wallenberg-megemlékezésen.

Dátum: 2012-07-13 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:20.695996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatóságának tájékoztatása szerint az államfő hétfőn utazik Izraelbe, ahol aznap tárgyal Simon Peresz államfővel Jeruzsálemben, majd másnap délelőtt Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel.

Áder János kedden részt vesz a száz éve született, a második világháborúban magyarországi zsidók százezreinek megmentésében részt vevő svéd diplomata, Raoul Wallenberg tiszteletére rendezendő megemlékezésen, amelynek házigazdája Reuven Rivlin, a kneszet, az izraeli törvényhozás elnöke.

Jeruzsálemi tartózkodása alatt a köztársasági elnök ellátogat a Jad Vasem Intézetbe, a világ legnagyobb holokauszt-emlékközpontjába, és tiszteleg Wallenberg emlékfájánál, illetve a magyar embermentők emléktáblájánál. Szerdán, a látogatás utolsó napján az államfő a palesztin területen fekvő ciszjordániai Betlehembe utazik, találkozik a város kormányzójával és a Palesztin Nemzeti Hatóság turisztikai miniszterével, valamint felkeresi a Születés Templomát.

Kapcsolódó elemek