Navracsics: Össze kell tartaniuk a közép-európai nemzeteknek
A közép-európai nemzetek csak akkor tudnak boldogulni, ha összefognak, egységesen lépnek fel, és közvetlenül rendezik az időről időre felmerülő vitás kérdéseket - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter lengyelországi látogatása során rendezett sajtótájékoztatón Lódzban pénteken.
Dátum: 2012-07-13 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:23.007553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A miniszterelnök-helyettes Krzysztof Kwiatkowski volt lengyel igazságügyi miniszterrel, régi barátjával találkozott, majd a város és a vajdaság vezetőivel közösen megkoszorúzta az 1956-ban a város lakói által a magyaroknak nyújtott segítséget megörökítő emléktáblát.
Navracsics Tibor magyar és lengyel újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy Lengyelországot és Magyarországot közvetlen és erős baráti kapcsolatok kötik össze, de ezek fennmaradásának záloga a közvetlen és erős személyes kapcsolatok kiépítése. A személyes kapcsolatok egyik sikereként nevezte meg a magyar kezdeményezésre a tavalyi lengyel uniós elnökség alatt alapított totalitárius rendszerek áldozatainak európai emléknapját, amelyet augusztus 23-án ünnepelnek az Európai Unió tagországai.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: "Bízom abban, hogy ezeken a személyes kapcsolatokon alapul a jövőben Lódz, Szeged, Lengyelország és Magyarország erős kapcsolatrendszere is". A lengyel-magyar együttműködésnek szentelt sajtókonferencián Hanna Zdanowska, a város polgármestere bejelentette, hogy 2015-ben Lódzban, Szeged testvérvárosában ünneplik a magyar-lengyel barátság napját.
Tadeusz Kaczor, Magyarország lódzi tiszteletbeli konzulja Lódz és Szeged élő testvérvárosi kapcsolatait vázolta fel. Külön kiemelte, hogy szeptemberben Szegeden leleplezik a második világháború idején a környéken repülőgépével lelőtt 7 lengyel pilótának szentelt emlékművet. Navracsics Tibor kétnapos lengyelországi látogatása során csütörtökön, az észak-lengyelországi Torunban felavatta az 1956-os magyar forradalom alatt és után nyújtott lengyel segítséget megörökítő emléktáblát.