Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Reális a 2,2 százalékos hiány tartása

A pénzügyi stabilizáció, a reformok és a  munkahelyek számának növekedése  garantálja a GDP-arányos 2,2 százalékos hiányt 2013-ban - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn egy budapesti konferencián.


Dátum: 2012-07-16 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:32.646124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke nyitotta meg a két szervezet által "A magyar gazdaság rövid távú kilátásai és a 2013. évi költségvetés előzetes értékelése" címmel rendezett konferenciát.

Cséfalvay Zoltán előadásában kiemelte hogy a jövő évi hiányt 1,6 százalékos növekedés és 300 milliárd forintos tartalék mellett kívánja megvalósítani a kormány. Ez a tartalék kisebb gazdasági növekedés mellett is reálissá teszi a hiány tartását - tette hozzá.

Az államtitkár szerint a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi terv a keresleti oldal ösztönzését szolgálja, amelyen belül az élőmunka járulékterheinek csökkentése 101 milliárd forintot jelent a vállalkozásoknak.

A világgazdasági és ezen belül az európai válság tanulságaiból Magyarország levonta a következtetést magyarázta az államtitkár: tartós gazdasági növekedés csak költségvetési és  pénzügyi stabilitás, reformok és munkahelyek teremtése révén valósulhat meg. Ennek a stratégiának és a kényszernek jegyében csökkentette, illetve csökkenti a magyar kormány a GDP-arányos államháztartási hiányt a 2010-es 4,2 százalékról 2012-re 2,5 százalékra, miközben a GDP arányos államadósság a 2010. évi 81,4 százalékról 2012-re 78,0 százalékra, jövőre pedig 76,8 mérséklődik - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán. Az EU országaiban 2012-ben várhatóan az államháztartási hiány átlagosan 3,6 százalék lesz, az átlagos államadósság pedig meghaladja a GDP 80 százalékát - fűzte hozzá.

A magyarországi reformok jó irányát jelzik azok az intézmények és szabályok, amelyek megakadályozzák a pénzügyi stabilitás romlását, illetve az adósság ismételt növekedését - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán. Példaként hozta fel a stabilitási törvényt és a Költségvetési Tanácsot, amely az adósságféket teremti meg. A reformok között említette a kínálati oldali munkaerő-piaci politikát, ezen belül a rugalmas munkaerő szabályozást, a szociális ellátórendszer és a nyugdíjrendszer átalakítását.

A jövő évi költségvetés 15.083 milliárd forintos bevételi összegének részletei között a 16 százalékos egykulcsos adó általánossá válásáról, az ágazati különadók kivezetéséről és a bankadó megfelezését említette az államtitkár.

A kiadási oldal összege 15.737 milliárd forint, amelyből  az önkormányzati feladatok részleges átvállalása 400 milliárd forintot jelent, miközben ez a változtatás 90 milliárd forint megtakarítást hoz az államháztartásnak.  Cséfalvay Zoltán megemlítette azt is, hogy  a lakásépítési támogatások összege az idei 53 milliárdról jövőre 173 milliárd forintra emelkedik.

Kapcsolódó elemek