Barguti nem tart igényt védőbeszédre
"Nem tartok igényt védőbeszédre" - közölte hétfői tel-avivi tárgyalásán Marvan Barguti, a Fatah palesztin szervezet többrendbeli gyilkossággal megvádolt ciszjordániai vezetője.
Dátum: 2003-07-14 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:51.900574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Barguti - akit azzal vádolnak, hogy vezetőként felelős 26 izraeli haláláért, akiket a palesztin intifáda 2000 szeptemberi kitörése óta gyilkoltak meg - döntését azzal indokolta, hogy esély sincs ügyének igazságos elbírálására. "Egy megszállt területen élő palesztin nem számíthat igazságosságra egy izraeli bíróság előtt" - jelentette ki. "Ez egy politikai ügy, a főügyész már döntött, a titkosszolgálatok már döntöttek, a bíráknak már nincs miről dönteni." Barguti bizonyítékként idézte Eljákim Rubinstein izraeli főügyészt, aki az ítélethozatal előtt gyilkosnak és "a terror építészének" nevezte a palesztin mozgalmi vezetőt. A bíróság - miután biztosította Bargutit arról, hogy nem veszi figyelembe a főügyész kijelentéseit - további hat hónappal meghosszabbította a Fatah-vezető fogva tartását és augusztus 24-re kitűzte a védőbeszéd elhangzásának időpontját. Marvan Bargutit 2002 áprilisában vették őrizetbe Rámalláhban. Amióta fogva tartásának utolsó 10 hónapjában magánzárkába került, többször panaszkodott arra, hogy nem találkozhat családjával és a higiéniai körülmények sem megfelelőek
MTI - fidesz.hu