Jövőre minden járási székhelyen lesz rendőrkapitányság
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a jövőben a stratégiai kérdések meghatározásával foglalkozik majd, ennek érdekében Pintér Sándor belügyminiszter úgy döntött, hogy a Készenléti Rendőrséget továbbfejlesztik - közölte a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztos kedden az MR1-Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Dátum: 2012-07-17 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182846
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:41.651356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a beosztottak napi tevékenységének a meghatározása, nyomon követése, az ügyek rendezése "a végrehajtás szintjén" a Készenléti Rendőrség parancsnokának a hatáskörébe kerül majd. A Készenléti Rendőrség parancsnoka az országos rendőrfőkapitány helyettese is lesz.
Papp Károly szólt arról is, hogy 2013. január elsejét követően minden járási székhelyen rendőrkapitányság vagy rendőrőrs lesz.
Kérdésre válaszolva közölte, kinevezése nincs összefüggésben a közelmúltban kirobbant korrupciós üggyel.
Pintér Sándor belügyminiszter hétfői hatállyal a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Papp Károly vezérőrnagyot, aki feladatát az ORFK vezetőjével együttműködve látja el, a miniszteri biztos tevékenységét a belügyminiszter közvetlenül felügyeli.