Elhunyt a Buena Vista Social Club énekese
Kilencvenöt éves korában meghalt Compay Segundo kubai énekes és gitáros, aki a világsikert aratott Buena Vista Social Club című filmben megismert együttes tagja volt. A kubai televízió jelentése szerint a művészt otthonában, családja körében érte a halál. Mint orvosai közölték, veseelégtelenség következtében hunyt el.
Dátum: 2003-07-14 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:52.488604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Maximo Francisco Repilado Munoz néven született Santiago de Cuba közelében 1907. november 18-án. Tizennégy éves korában kezdett klarinétozni egy helyi zenekarban. Az ötvenes évek elején a Cuarteto Hatuey együttes tagjaként, illetve Los Compadres nevű duójával vált - egyelőre hazájában - széles körben ismertté.
Hetvenen túl járt már, amikor spanyol turisták hallották őt játszani és meghívták Spanyolországba. Néhány évvel később már Európa legnevesebb hangversenytermeinek kedvelt zenésze lett.
A világhírt a Ry Cooder gitáros és Wim Wenders filmrendező közös munkája, a Buena Vista Social Club jelentette számára. A filmen is szereplő zenészek - köztük Compay Segundo - lemezéből több millió fogyott világszerte és Grammy-díjat is hozott számukra.
MTI - fidesz.hu