Netanjahu kormányfővel tárgyalt a köztársasági elnök
Benjámin Netanjahuval tárgyalt Áder János kedd délelőtt Jeruzsálemben. A magyar köztársasági elnök arra biztatta az izraeli miniszterelnököt, személyesen győződjön meg arról, hogy a zsidó kultúra a reneszánszát éli Magyarországon.
Dátum: 2012-07-17 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:47.201695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tKérdésre válaszolva Áder János elmondta, hogy az izraeli kormányfővel folytatott megbeszélésükön kényes ügyek - köztük az, hogy Elie Wiesel Nobel-békedíjas amerikai író visszaadta magyar állami kitüntetését, illetve Nyirő József újratemetésének kérdése - "egy fél mondat erejéig sem" kerültek szóba. Téma volt viszont, hogy Európában több helyen felerősödött az antiszemitizmus, ez ellen pedig közösen kell fellépni - fűzte hozzá.
\xa0\xa0\xa0
Az MTI-nek arra kérdésére, hogy a magyar zsidóság helyzete szóba került-e, Áder János azt válaszolta: arra biztatta Benjámin Netanjahut, személyesen győződjön meg arról, hogy a zsidó kultúra a reneszánszát éli Magyarországon. A köztársasági elnök hétfőn Simon Peresz izraeli államfőt is budapesti látogatásra hívta meg.', 'A holokausztáldozatok emléke előtt tisztelgett a köztársasági elnök', 'Az Izraelben tartózkodó Áder János köztársasági elnök kedden ellátogatott a jeruzsálemi Jad Vasem Intézetbe, ahol tisztelgett a holokauszt áldozatainak emléke előtt. Az államfő - akit az intézet igazgatóságának elnöke, Avner Salev fogadott - megtekintette a világ legnagyobb holokauszt-emlékközpontjának a kiállítását. Az intézetben az áldozatok emléklapjait is gyűjtik neveikkel, személyes adataikkal és fényképeikkel azért, hogy ne csak a náci népirtásban elhunytak száma legyen ismert, hanem egyenként is emlékezzenek rájuk. A Jad Vasem listáján a hatmillió holokausztáldozat közül már hozzávetőleg négymillió neve szerepel. Az intézet célja az,\xa0 hogy minél több\xa0 áldozat azonossága legyen ismert
\xa0\xa0\xa0
A köztársasági elnök - az áldozatok emléke előtt tisztelegve - koszorút helyezett el az Emlékezés Csarnokában. Áder János a második világháború alatt a deportálástól magyarországi zsidók ezreit megmentő svéd diplomata, a száz éve született Raoul Wallenberg emlékfájánál virágcsokrot helyezett el, valamint tisztelgett a magyar embermentők - köztük idősebb Antall József - emléktáblájánál a Világ Igazainak kertjében.
\xa0\xa0\xa0
Az államfő délután az izraeli törvényhozás, a kneszet épületében beszédet mond azon a megemlékezésen, amelyet Raoul Wallenberg tiszteletére rendeznek. A köztársasági elnök beszédének utolsó sorait írta távozásakor a Jad Vasem múzeumának emlékkönyvébe: "Mindig, minden körülmények között az erkölcs útján kell maradnunk, mert ahol az erkölcs véget ér, ott véget ér az ember. Mert az erkölcs legfontosabb szava a tiszteleté, egymás kölcsönös tiszteletéé és megbecsüléséé. Az élet tiszteletéé."']
['\nÁder: A holokauszt semmi máshoz nem fogható tragédia', 'A holokauszt máshoz nem fogható szenvedéstörténet, a teremtett világ fokozhatatlan tragédiája - mondta Áder János kedden Jeruzsálemben, az izraeli parlament épületében. A köztársasági elnök a kneszet Raoul Wallenberg-megemlékezésén kifejtette: a száz éve született, a második világháború alatt a deportálástól magyarországi zsidók ezreit megmentő svéd diplomata mások életét szolgálta, ezért akkor vagyunk méltók hozzá, ha vele együtt a holokauszt hatmillió áldozatára, köztük több százezer magyar zsidóra is emlékezünk, azokra, akiket a magyar állam nem védett meg. "Rájuk gondolva újra meg újra ki kell mondanunk: teremtett világunk fokozhatatlan tragédiája, hogy ez megtörténhetett" - hangsúlyozta. A hitleri uralom számtalan súlyos történelmi tragédia okozója volt, de a holokauszt nem egyszerűen az emberiség egyik legnagyobb drámája, hanem olyan, semmi máshoz nem fogható szenvedéstörténet, amit az ipari méretekben, kíméletlen módszerességgel üzemeltett halálgyárak tesznek józan ésszel máig felfoghatatlan, fokozhatatlan tragédiává - fogalmazott.
\xa0\xa0\xa0
Áder János azt mondta, hogy Raoul Wallenberg az egyetlen erkölcsös utat választotta, cselekedett és sok ezer embert mentett meg a biztos pusztulástól. Példája azt a reményt élteti tovább, hogy egyetlen embertől is megváltozhat a világ - fűzte hozzá. Megjegyezte, keveset tudni arról, hogy mi volt a svéd diplomata személyiségének titka, ami miatt akaratát eredményesen tudta érvényre juttatni egy erőszakos és tébolyult világban. Tudható azonban, hogy ismerte a nácik és a nyilasok észjárását, és ismereteit fegyverként használta velük szemben. De nem egyszerűen okos és bátor volt, hanem "ember az embertelenségben", egy erkölcsös ember az erkölcseiből kifordult világban - folytatta.
\xa0\xa0\xa0
Az államfő emlékeztetett arra, hogy Wallenberg a szovjet titkosszolgálat börtönében végezte, ami azt bizonyítja, hogy a totális diktatúrák egyike sem ismer erkölcsi megfontolásokat. "Éppen ezért nekünk mindig, minden körülmények között az erkölcs útján kell maradnunk, mert ahol az erkölcs véget ér, ott véget ér az ember. Mert az erkölcs legfontosabb szava a tiszteleté, egymás kölcsönös tiszteletéé és megbecsüléséé. Az élet tiszteletéé" - zárta beszédét.
\xa0\xa0\xa0
A száz éve, 1912. augusztus 4-én született Raoul Wallenberg 1944-ben a budapesti svéd nagykövetség titkáraként több ezer, egyes források szerint húszezer ember életét mentette meg közvetlenül azzal, hogy svéd úti okmányokkal látta el, illetve védett házakba menekített őket. Ő tántorította el a megszálló német erőket attól, hogy lemészárolják a fővárosi gettó mintegy 70 ezer lakóját. A Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta, a további sorsa bizonytalan, így halálának pontos helye és ideje sem ismert.']