Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Székely kerekasztal" a minisztériumban

Erdélyi, főként székelyföldi civil és szakmai szervezetekkel elsősorban a gyakorlati együttműködés lehetőségeiről tanácskoztak szerdán Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkárságának munkatársai Budai Gyula államtitkár vezetésével.


Dátum: 2012-07-18 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:08:55.210656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Vidékfejlesztési együttműködések székelyföldi civil szervezetekkel elnevezésű fórumra többek között Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Gyergyószentmiklósról és Székelyudvarhelyről érkeztek a résztvevők. A gazda- és civil szervezetek képviselői előtt Budai Gyula, a VM államtitkára az eszmecsere legfontosabb céljának a gyakorlati együttműködés kiszélesítésének ösztönzését nevezte. Utalt arra is, hogy a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) egyik nagyon fontos eleme a határon átnyúló stratégiai együttműködés erősítése.

Az államtitkár a közös tevékenység súlyponti elemeinek a gazdaságfejlesztést, a környezetügyet és a szakmai kapcsolattartást mondta. Aláhúzta: a vidékfejlesztési területen nagyon fontos a kárpát-medencei gazdasági térség kialakítása, valamint a nemzetstratégiai programok megvalósítása. A környezetügyi együttműködés keretében közös környezet- és természetvédelmi programok végrehajtása szükséges - emelte ki az államtitkár, példaként említve a Duna és Tisza vízgyűjtő területei kapcsán az együttműködés kialakítását.

Tóth Katalin, a VM parlamenti, társadalmi és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára hozzáfűzte: a szaktárca szeretné elérni, hogy az együttműködés a legalsó szintekig is elérjen és a mindennapok gyakorlatában is hasznosítható legyen. Ezt a felvetést a határon túli résztvevők is egyöntetűen támogatták. Kovács István állatorvos Sepsiszentgyörgyről úgy fogalmazott, igen jelentős az információhiány az erdélyi gazdák körében, amin anyaországi segítséggel változtatni lehetne és kellene is. Mások a Székelyföldről származó termékek magyarországi jelenlétének növelését sürgették.

Budai Gyula az MTI kérdésére közölte: az általa vezetett államtitkárság a többi környező ország határon túli gazda- és civil szervezeteivel már tartott, vagy rövidesen tartani fog hasonló kerekasztal megbeszélést. Célzott arra is, hogy az együttműködés finanszírozására megfelelő forrás is rendelkezésre áll.

Kapcsolódó elemek