"Az LMP hiteltelen az állambiztonsági akták ügyében"
Úgy látszik, az LMP rájött, hogy komoly társadalmi támogatottság híján képtelen érdemben hozzászólni az országos politikához, ezért csupán cirkuszokkal hívja fel magára a figyelmet: hol látványosnak hitt parlamenti performanszokkal, hol pedig egy magáncég magánterületére szervezett láncolósdival - olvasható a Fidesz-frakció szerdai közleményében, amelyben Schiffer András sajtótájékoztatóján elmondottakra reagálnak.
Dátum: 2012-07-18 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:01.701700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják, ezek után nem meglepő, hogy Schiffer András szerdai sajtótájékoztatóján egy régi gumicsontot dobott a sajtó elé: hozzák nyilvánosságra az állambiztonsági akták teljes tartalmát.
A Fidesz-frakció szerint ezzel semmi újat nem mondott Schiffer András. A Fidesz ugyanis egyetért abban, hogy az elkövetők, az ügynökök, az SZT-tisztek, az egész gépezetet mozgatók tekintetében minden információt nyilvánosságra kell hozni, de ugyanakkor a megfigyeltek, az áldozatok személyiségi jogait, méltóságát is tiszteletben kell tartani - hangsúlyozzák. Mi az LMP-vel ellentétben csak olyan törvényt tudunk támogatni, amely a valódi bűnösök felkutatását, megnevezését segíti - szögezik le.
Schiffer András nyilatkozata – akárcsak az LMP politikája – nem más, mint pótcselekvés, amire az "ökopárt" politikája amúgy is épül. Mindezek alapján egyértelmű, hogy az LMP hiteltelen, szakmaiatlan és farizeus az állambiztonsági akták ügyében - zárul a közlemény.