Kövér: "Mindig össze tudtuk szedni magunkat, mindig fel tudtunk állni" + képgaléria
"Hinnünk kell, ha megépül a paplak, lesz majd hozzá pap is, ha állni fog a templom, lesznek benne hívek is" - fogalmazott Kövér László házelnök szerdán, az újjáalakítása háromszázadik évfordulóját ünneplő Csepel országzászló-emlékművének avatásán, arra utalva, hogy az új emlékmű remélhetőleg kiváltja majd az emberek emlékezetét. Képgalériánk megtekinthető itt.
Dátum: 2012-07-18 20:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:03.552218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választás a háromszáz évvel ezelőttihez hasonló újjáépítésre adott felhatalmazást
Németh Szilárd, Csepel szintén fideszes polgármestere a városrész múltjának felidézésével kezdte beszédét, mint mondta a törökdúlást követően, háromszáz évvel ezelőtt ezen a napon foglalták szerződésbe Csepel újjáépítését. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy Csepel története ennél régebbre nyúlik vissza, hiszen nevét Árpád fejedelem főlovásza után kapta, 973-ban pedig már fejedelmi székhelyként említik. Hangsúlyozta továbbá, hogy az újjáépítést követően Csepelen valósult meg a "magyar hadiipar hőskora", amivel a település a "nemzeti modernizáció egyik központjává vált". Kiemelte, mindezt egy zsidó család teremtette meg, Csepel ugyanis Weiss Manfrédnak köszönheti a legtöbbet, hiszen az ő hatására vált a magyar ipar egyik legjelentősebb centrumává.