Bővülhet a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program
Bővülhet a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program: egy kormányrendelet-tervezet lehetőséget adna arra, hogy a jövőben a pályakezdő, de már a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők, munkavállalók is részt vehessenek az ösztöndíjjal szakmai tanulmányúton külföldi közigazgatási intézményeknél.
Dátum: 2012-07-19 14:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:10.528688, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ösztöndíjról szóló kormányrendelet módosításának tervezetét szerdán tette közzé a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a kormányzati honlapon.
A tervek szerint a minisztériumok évente négy szakmai ösztöndíjast küldhetnének ki tapasztalatszerzésre.
A külföldön eltöltött idő alatt a tisztviselők megismerhetik az adott ország közigazgatási működését, az ott szerzett szakmai tapasztalatokat pedig itthoni munkájuk során kamatoztathatják - olvasható a kormany.hu oldalon.
A KIM idén március 1-jén második alkalommal indította el az először tavaly meghirdetett közigazgatási ösztöndíjprogramot, amelyet csaknem 250 fiatal diplomás teljesített sikeresen, így ők az idei év elejétől a magyar közigazgatásban dolgoznak. A programban részt vevő ösztöndíjasok gyakorlatukat nemcsak a magyar közigazgatásban, hanem külföldön, egy európai uniós ország minisztériumában vagy más közigazgatási intézményében is teljesítik.