Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdos támogatás az önkormányzatoknak

Összesen több mint 3,5 milliárd forinttal támogat 837 települést a Belügyminisztérium az önkormányzati felzárkóztatási támogatás keretéből.


Dátum: 2012-07-19 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:17.263504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA belügyminiszter július 19-én döntött a támogatás kifizetéséről, a pénzt napokon belül megkaphatják az érintett önkormányzatok.\xa0\xa0\xa0\xa0 A támogatásra 1446 hátrányos helyzetben lévő település pályázhatott, közülük 887 önkormányzat nyújtott be pályázatot.\xa0\xa0\xa0\xa0 A támogatás két célterületre használható fel:\xa0\xa0\xa0\xa0', '1, Önfenntartó képességet segítő, önkormányzati tulajdonú, ingatlanok felújítása, átalakítása, bővítése; önfenntartást segítő gépek, kisgépek, eszközök felújítása, beszerzése; közfoglalkoztatás megvalósítását szolgáló mezőgazdasági célú beszerzés.\xa0\xa0\xa0\xa0', '2, Közfoglalkoztatás keretében nem tervezett beltéri és kültéri építőanyag-szükségletek biztosítása; közfoglalkoztatás keretében nem megvalósítható szolgáltatások díja. Tizenhat önkormányzat pályázata feltételesen került elfogadásra, 34 igénylő pedig lehetőséget kapott az igénylése pontosításra. A pályázatok benyújtásához a Belügyminisztérium minden segítséget megad.

']

Kapcsolódó elemek