Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghosszabbították Both Zoltán miniszteri biztosi kinevezését

Meghosszabbították fél évvel a kormányzati célú távközlő hálózatok konszolidációjáért, új működési modelljével kapcsolatos feladatok koordinációjának ellátásáért felelős miniszteri biztos kinevezését, Both Zoltán megbízatása december 31-én jár le - olvasható a csütörtökön megjelent Hivatalos Értesítőben.


Dátum: 2012-07-20 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182955
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:09:20.998415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Korábbi kinevezése június 30-ig szólt.

Both Zoltán a miniszteri biztosi cím mellett most is fenntartja a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-ben és a Magyar Villamos Művek NET Távközlési Szolgáltató Zrt.-ben viselt elnöki tisztségét.

A miniszteri biztos tevékenységét a nemzeti fejlesztési miniszter irányítja.

Both Zoltán feladata egyebek mellett a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat alrendszereinek, a Zártcélú Rendészeti Hálózat, Informatikai Közháló működésének áttekintése, továbbá a kormányhivatalok közötti, a járási hivatalok közötti, a kormányablakok közötti, az okmányirodák közötti összeköttetést biztosító adatátviteli hálózat, a bírósági hálózat és az ügyészségi hálózat, a GSM-R rendszer működésének áttekintése.

Feladata például ezen hálózatok kapcsán a tavaly elindított konszolidációs folyamatok kiterjesztése, különös tekintettel a szolgáltatások eredményességére, költségekre, szerződéses konstrukciókra és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a közreműködő piaci szereplők szerződésekben ellátott feladataira.

A miniszteri biztos feladatai között van továbbá az átalakuló közigazgatási szervezetrendszer igényeinek megfelelő szolgáltatási és hálózati struktúra kialakítása, a központi közigazgatás intézményrendszer szolgáltatási szerződéseinek felülvizsgálata vagy újratárgyalása, az állami hálózatok konszolidációjának, a gerinchálózati szolgáltatások és egyes végpontok állami tulajdonú

hálózatokon történő megvalósításának irányítása.

A miniszteri biztos munkájában a kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár közreműködik, de bevonhatja a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt., a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet, a Magyar Államvasutak Zrt., az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ vezetőit, szakértőit is.

Kapcsolódó elemek